|
  |
|
|
|
|
|
|
 "Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje" - mondta társainak ma százhatvan éve az Aradon elsőként felakasztott Poeltenberg Ernő honvéd tábornok. Október 6., az aradi vértanúk napja a nemzeti emlékezetben a magyar szabadsághősök magasztos mártíriumaként él, a polgári kormány 2001-ben nyilvánította hivatalosan is nemzeti gyásznappá.
Az 1848-49-es magyar szabadságharcot a Habsburg-udvar 1848 őszén lázadásnak minősítette, és fegyveres erővel akarta leverni, egyúttal keményen megtorolni. A két és félszeres túlerőben levő császári és cári hadsereg 1849 augusztusában egyesült erővel legyőzte a hősiesen küzdő magyar honvédsereget. Bár I. Miklós cár és intervenciós hadseregének fővezére, Paszkevics herceg is amnesztiát, vagy legalább "bölcs szigorral párosított kegyelmet", azaz mérsékelt büntetéseket javasolt a legyőzöttekkel szemben Ferenc József császárnak, a 19 éves Habsburg-uralkodó - főként a magyarokat gyűlölő édesanyja, Zsófia főhercegnő és a Széchenyi által találóan "halovány vámpírnak" nevezett Schwarzenberg herceg, miniszterelnök tanácsára - a világosi fegyverletétel után egy héttel gyakorlatilag szabad kezet adott a "bresciai hiénaként" emlegetett Haynau táborszernagynak, a magyarországi császári hadsereg fővezérének. A nagy hatalmú miniszterelnök cinikusan azt mondta: "A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk." Jelentős szerepe volt abban, hogy augusztus 29-én a császár - a bosszúszomjas Haynau kérését teljesítve - úgy határozott, hogy a magyarországi megtorlás gépezetét irányító táborszernagynak nem kell előzetes engedélyt kérnie Bécstől a kivégzésekhez, hanem csak a halálos ítéletek végrehajtása utáni, utólagos jelentéstételre kötelezte a császári fővezért. Ez az uralkodói utasítás 1849. október 26-ig volt érvényben, vagyis Haynau két hónapig szó szerint élet-halál ura volt a legyőzött Magyarországon. Ő pedig, addigi kiáltványaiban megfogalmazott elvei alapján, több ezer katonai és polgári személyt kívánt kivégeztetni, hogy - mint több levelében is írta - "gyökerestől irtsa ki a gazt" és "intő példát szolgáltasson minden jövendő forradalomnak".
A magyar nemzet ellen hitszegő módon fegyvert fogó Habsburg-ház megszálló hadserege, illetve hadbíróságai már 1849 januárjában megkezdték a kivégzéseket, amelyek száma, miután Haynau május végén magyar földre lépett, ugrásszerűen emelkedett. Az első két katonatiszt, akit június 5-én Pozsonyban felakasztatott, báró Mednyánszky László honvéd őrnagy és Gruber Fülöp tüzér százados volt. (A bűnük az volt, hogy 1849 februárjában ellenezték a magyar kézen levő Lipótvár átadását a császári csapatoknak.) 1849. augusztus végéig a megtorlás legszélsőségesebb formája, a halálbüntetés azonban főleg a polgári lakosságot sújtotta. Különösen veszélyeztetett helyzetben voltak a falusi papok, jegyzők, tanítók: közülük került ki a kivégzettek egyötöde. A rendkívüli haditörvényszékek és a rögtönítélő bíróságok által halálra ítélt és kivégzett több tucat személy mellett több százra tehető azoknak a menekülő polgároknak és katonáknak a száma, akiket a délvidéki és az erdélyi hadsereg felbomlása után a császári csapatok üldözés közben agyonlőttek, felkoncoltak, vagy az irreguláris nemzetiségi felkelők agyonvertek.
A Ferenc József által jóváhagyott, Haynau által levezényelt kíméletlen megtorlás ma százhatvan éve ért a tetőpontjára. 1849. október 6-án, az utolsó magyar erőd, Komárom feladása után két nappal Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenhárom főtisztjét. Hajnalban agyonlőtték Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest, majd felakasztották Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat. Ugyanezen a napon Pesten végrehajtották az ítéletet a "lőpor és golyó általi halálra ítélt" Batthyány Lajoson, az első független magyar felelős kormány miniszterelnökén.
Noha a nemzeti emlékezetben tizenhárom aradi vértanú él, valójában tizenhatan vannak. A tizenhárom főtiszten kívül Aradon végezték ki Ormai (Auffenberg) Norbert (augusztus 22.) és Kazinczy Lajos (október 25.) honvéd ezredest, a nyelvújító költő-író fiát. Ludwig Hauk alezredest, volt bécsi forradalmárt szintén felségárulásért s fegyveres lázadásért akasztották fel Aradon, 1850. február 19-én.
Jaj a legyőzötteknek!
"Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt emberek nevét birtokolták; kegyetlenkedésük Galíciában, Olaszországban, Magyarországon és Erdélyben csupán az afrikai és haiti négerek eljárásához hasonlítható" - írta lord Palmerston brit külügyminiszter a bécsi brit nagykövetnek az október 6-i kivégzések hírére.
"Voltaképpen, azt kivéve, midőn a girondisták Robespierre bárdja alá kerültek, napot nem szennyeztek be oly nemes lelkű emberek kivégzésével, mint 1849. október 6-án" - írta Pulszky Ferencné, az osztrák polgárlányból ízig-vérig magyarrá vált Walter Terézia a magyar szabadságharcról elsőként, Londonban megjelent emlékiratában, a jakobinus zsarnokokhoz hasonlítva Ferenc Józsefet és kormányát. Valóban, Magyarországon addig nem tapasztalt méretű politikai terrorhullám söpört végig 1849 őszén és telén. A bécsi udvarból irányított hadbírósági megtorló gépezetnek 1849-50-ben mintegy százhúsz ember esett áldozatul, az ítélet nélkül agyonlőtt, felkoncolt emberek száma több száz lehetett, több mint ezer embert bebörtönöztek, ötvenezer honvédet és tisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe. Ezrek menekültek emigrációba. A győztesek célja nem egyszerűen a bosszú és az elrettentés volt - meg akarták fosztani Magyarországot a politikai és katonai elitjétől, hogy ezáltal képtelenné tegyék egy újabb szabadságharcra.
A bosszú napja
Batthyány Lajos grófot éppúgy kötél általi halálbüntetésre ítélte a teljhatalommal felruházott Haynau táborszernagy közvetlen felügyelete alá tartozó császári hadbíróság, mint a honvédsereg kilenc tábornokát. Október 6. Latour gróf osztrák hadügyminiszter bécsi meggyilkolásának évfordulója volt, és Batthyányt is felelőssé tették - teljesen alaptalanul - az előző évi októberi bécsi forradalom kitöréséért. Ily módon "Latour napját" Aradtól Pestig, a tábornokoktól a volt miniszterelnökig " magyar grófot az osztrák grófért " akasztófákkal kívánta emlékezetessé tenni a kegyetlenségéről hírhedt, beteg lelkű Haynau. A nevéhez és rangjához méltatlan akasztást Batthyány úgy kerülte el, hogy a felesége által október 5-én a siralomházba csempészett papírvágó késsel összeszurkálva magát öngyilkosságot kísérelt meg. Mivel a nyakán súlyos seb keletkezett, Kempen altábornagy úgy döntött, hogy a halálos ítéletet lőpor és golyó által kell végrehajtani. Így október 6-án kora este Pesten, a mai Batthyány-örökmécses helyén, az Újépület melletti vesztőhelyen, a bitófa frissen kiásott helyén hat vadászkatona sortüze oltotta ki Batthyány Lajos életét. Előtte a súlyosan legyengült férfi lerántotta szeméről a kendőt, és büszke tartással kiáltotta a katonáknak: "Allez, Jäger! (Gyerünk, vadászok!) Éljen a haza!" - ezek voltak az első magyar miniszterelnök utolsó szavai. A halottat kalandos úton sikerült a belvárosi ferences kolostorba vinni, az altemplom kriptájában helyezték el, ott nyugodott 1870. júniusi újratemetéséig..
Faggyas Sándor, Magyar Hírlap
|
| | |
|
|
|
|
|
