|
  |
|
|
|
|
|
|
 Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, egyben a magyar himnusz születésnapja is. Szatmárcsekei magányában a reformkor egyik nagy költője, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezi be versét (Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból).
Ahogyan Kölcsey a Magyar remekírók sorozatban, 1975-ben megjelenő Válogatott művei jegyzeteiben Fenyő István megjegyzi: a költő ,,mondanivalóját úgy adja elő, mintha egy XVI. századi protestáns prédikátor szerepét öltené magára. Vallásossága azonban csupán külső keret, arra szolgál, hogy a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás felkeltésével erkölcsi felemelkedésre késztesse közönségét."
A vers csak megírása után öt évvel, 1828-ban jelent meg. A himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810—1893) zeneszerző és karmester szerezte, és 1844-ben megnyerte vele a Nemzeti Színház által a nemzeti dal zenéjére Bartay Endre igazgató által kiírt pályázatot. (Tizenhárom pályamű érkezett be, a bírálóbizottság Erkel művére szavazott…)
A Nemzeti már 1844-ben nagy sikerrel mutatta be, azonban csak 1903-ban lett Magyarország hivatalosan, törvényileg is elfogadott himnusza. Addig az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, az osztrák császári himnusz volt. Megjegyezendő, hogy Kölcsey verse előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a protestáns magyarságé a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű, Isten az örökkévaló hajlék című 90. zsoltár volt. Sokat és szívesen énekelték a különféle hatóságok által többször is betiltott ún. Rákóczi-nótát is, amelyet Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.
1903 óta Kölcsey és Erkel műve a magyar nemzeti himnusz. Az ötvenes évek elején — mint bizarr kuriózumot érdemes felemlegetni — Rákosi Mátyás pártfőtitkár, akinek nem nagyon tetszett a magyar himnusz, s azt vallotta, a nemzeti címerhez hasonlóan ez is változtatást igényel, egy új, ún. ,,szocialista himnusz" megírására biztatta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, mire a zeneszerző epésen megjegyezte: ,,Rákosi elvtárs, a magyaroknak már van himnusza, minek új? Jó nekünk a régi himnusz is." Azóta esetleges új himnusz szerzése remélhetőleg végleg lekerült a napirendről. Ismét Fenyő István irodalomtörténészt idézve: ,,A nagy távlatú romantikus képek, az erőteljes zenei hatások (amelyekre Erkel felerősítve, jó érzékkel rá is játszik) s főképpen a nemzeti egyetemességhez fordulás és a személyes fohász ellentéte klasszikus értékűvé teszi a verset."
Nemzeti és egyházi ünnepeinken a költemény első sorait szoktuk énekelni. A Magyar Kultúra Napján közöljük Kölcsey Ferenc hatalmas lélegzetű művének minden sorát.
Bogdán László, Háromszék
Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Cseke, 1823. január 22.
|
| | |
|
|
|
|
|
