Amikor elkészült a Budakeszi Kultúra Alapítvány és adományozói segítségével a gyimesbükki vasúti őrház, szem nem maradt szárazon. Most katonai emlékművet készülnek állítani a Gyimes-völgy sok-sok áldozatának. Számlaszámot is közlünk, mert az áldozatok a mi véreink, értünk éltek és haltak.

Éppen három esztendeje annak, hogy egy budakeszi baráti társaság elhatározta, hogy felújítja a történelmi Magyarország legkeletibb, azóta zarándokhellyé vált vasúti őrházát Gyimesbükkön, az ezeréves határon. S amikor pünkösd vasárnapján hatvannégy év után ismét begördült a magyar címeres mozdony az állomásra, nem maradt szem szárazon. Azóta elképzelhetetlen az ott élők és az anyaországból zarándokként oda érkezők számára is, hogy ne legyen minden évben egy kicsinyke változás, egy újabb apró lépés, mely történelmet formálhat. 2009-ben az őrház melletti Rákóczi-vár kitisztogatása és a Gyimes-völgy első római katolikus templomának, a kontumáci kápolnának a felújítása jelentette ezt a változást. Idén a sok harcot átélt vidék katonai áldozatainak állítanak emléket a gyimesbükkiek, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és adományozói segítségével.

Ez a vidék mindig a hadak útja volt. Évszázadokon át török- és tatárbetörések pusztítottak itt, de Károly Róbert erre ment Moldvát megfenyíteni. A XX. században az I. és a II. világháború harcai hagytak nyomot az ezeréves határ szorosaiban és hágóin. A II. világháborúban, 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között, a román átállás után, Sebő Ödön, az akkor 24 esztendős főhadnagy, az addigra utánpótlás nélkül hagyott 32. határvadász zászlóalj parancsnoka katonáival hősies helytállással védte a szorost. Három hétig feltartóztatta a könnyű átvonulásra számító szovjet hadsereget olyan eredményesen, hogy csak kerülő utakon jutottak be Erdélybe. Miután román segítséggel bekerítették a szorosban harcoló, utolsó magyar csapatot, Sebő Ödön a bekerítésből kitörve, utóvédharcokat folytatva hátráltak nyugat felé. Ennek az időszaknak állít emléket Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj címmel megjelent emlékezése, melyet a Budakeszi Kultúra Alapítvány újra megjelentetett.

A hegygerincek lövészárkokkal, tankállásokkal bordázottak, melyek révén az ezeréves határ vonala pontosan nyomon követhető. A Békás-szoros, a Gyimesi-szoros, az Úz-völgye, az Ojtozi-szoros határvidékén több mint hétezer ember esett el a harcokban. A golyózáporban néha csak arra volt lehetőség és idő, hogy a lövészárokba fektessék a halottakat és egy kis földet terítsenek rájuk. Ezeken a helyeken sokszor még ma is csontokat mos ki az eső. A helybéliek még tudják, hol maradtak temetetlen holttestek, jelöletlen tömegsírok. Amikor Holló József altábornagytól, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójától megtudta az alapítvány és rajtuk keresztül a gyimesbükkiek, hogy tavaly ősszel Magyarország hadisír gondozási egyezményt írt alá Romániával, a hír nagy lökést adott az eseményeknek. A gyimesbükkiek rövid idő alatt több mint háromszáz elesett katonának a nevét nyomozták ki, tömegsíroknak a helyére derült fény a helybéliek emlékezetéből, akik évtizedeken át őrizték ezeket a titkokat, de beszélni nem mertek róla. Az utolsó pillanat ezeket a nyomokat felderíteni, hiszen még élnek olyanok, akik a harcokban maguk is részt vettek.  A szovjet és román elesetteknek a szorosban már állítottak emlékművet, a vasúti őrházzal szemben, a Tatros túloldalán, de a magyar áldozatoknak nincs helye, ahol egy fohász elhangozhatna értük.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatására fogtak össze ismét gyimesbükkiek és a Budakeszi Kultúra Alapítvány, hogy a római katolikus egyházközség területén, a tavaly felújított kontumáci kápolna melletti romok felhasználásával egy katonai emlékhelyet alakítsanak ki, ahol az itt elesett vagy idevalósi áldozatok neveit márványtáblára vésve őriznék meg az utókornak az 1848-as forradalom, az I. és a II. világháború, az 1956-os és az 1989-es forradalmak hőseinek és áldozatainak emlékét. A neveket az emlékhely felavatása után is tovább gyűjtik, szükség szerint újabb és újabb márványtáblát függesztve ki a falakra. Az ismeretlen katonák emlékét is márványtábla őrzi majd, amely mellett egy térképen koordinátákkal - és a helyszínen kopjafákkal - jelölik meg a felkutatott tömegsírokat.

Alig két hónap múlva, május 23-án, pünkösdvasárnap délben tervezik az emlékhely felavatását. A gyimesbükki egyházközség, az önkormányzat és a Budakeszi Kultúra Alapítvány képviselői által egyeztetett tervek kivitelezése hárommillió forintba kerül.

Aki támogatásra méltónak találja ezt a kezdeményezést, juttassa el adományát a Budakeszi Kultúra Alapítvány e célra nyitott számlaszámára:  OTP 11742348 – 20016612

A helyiek úgy mondják, hogy amióta pünkösdvasárnap az a több tízezer magyar ember a többségében még mindig magyarok lakta Gyimes-völgybe, az ezeréves határra érkezik, akkor jó Gyimesbükkön magyarnak lenni. Azok az emberek, akik a magyarságuk miatt egyfajta nyomás alatt élnek, fontos, hogy segítséget kapjanak – jelképben, eszmei támogatásban, vagy abban, hogy a Kárpát-medence figyelmét érzik –, hogy ha arra kerül a sor, a magyarságuk mellett döntsenek, és ne a feladás felé sodródjanak. Akkor talán egy kicsit könnyebb nekik magyarnak maradni.

gondola.hu