Az Országgyűlés szerda délelőtti ülésén elsöprő többséggel, 344 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a magyar állampolgársági törvény kiterjesztéséról szóló módosítását. A szavazást perceken át tartó tapsvihar követte. Gyurcsány, Molnár és Szanyi nemmel szavazott.
Nemmel szavaztak Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor MSZP-s képviselők. A szavazás után tapsvihar tört ki, a képviselők több percen keresztül tapsoltak az eredményt látva.
Az Orbán Viktor (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Kövér László (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz) és Kósa Lajos (Fidesz) által jegyzett módosítás életbe lépése után három hónapon belül állampolgársághoz juthatnának a Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyarok.
A leendő kormánypártok tervei szerint az augusztus 20-án életbe lépő, de csak 2011-től induló eljárásokban alkalmazott törvény szövege szerint „kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja, ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát sem.”
Az állampolgársági kérvényeket a magyarországi települések anyakönyvvezetőihez vagy a magyar konzuli tisztviselőkhöz lehet eljuttatni. Az illetékes miniszter a kérelem beérkezését követő három hónapon belül előterjeszti azt a köztársasági elnöknek.
A magyar állampolgárságról szóló 1993-as törvény módosításáról szóló javaslatban nem szerepel a választójog kérdése. Az előterjesztés indoklásában benne van, hogy a javaslat nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, így csak egyedi kérelem alapján lehetséges az ezzel kapcsolatos igény elismerése.
szekelyhon.ro
|