Állok a somlyói nyeregben a hatalmas Hargitával szemben és legyökerezett lábbal bámulom a sok százezernyi hullámzó tömeget. Miközben folyamatosan szól a harang. Újabb és újabb keresztalják és csoportok érkeznek, őket köszönti: Csíkbánkfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton, stb. a zászlókon, Gödöllő, Nyíregyháza, Kaposvár, Murakeresztúr, és még ezer másik név a táblákon. A hegyre felfelé jövet a tolna-mözsi székelyekkel is találkoztam.

Irdatlan a tömeg. A csíki medence apraja-nagyján túl még vagy ugyanannyi magyarországi, vagy egyéb határokon túli magyar. Egy csoport Budapestről gyalog érkezett. De jöttek Mexikóból, Kanadából, Indiából  magyarok. Hallok románnal kevert csángó-magyar beszédet, de németet is. Az egykori székely fiú mai svéd rokonai is felállnak a Himnuszra. Nekik vajon mit jelent ez az egész. Miért jöttek ide? Miért vannak itt reformátusok, ortodoxok, vallásilag közömbösek, varkocsba font hajú, sámán dobra révülő újpogány magyarok? Mit keresnek egy katolikus szentmisén, a Duna vonalától hétszáz kilométerrel keletre. Mihez, vagy kihez jöttek?

Napok telnek el, mire fel tudom dolgozni. Mire rájövök a megoldás kulcsa nálam van. Csupán arra kell a választ megfogalmaznom, én miért jöttem ide? A válaszom pedig: önmagamat kerestem! A magyarságomat. Hogy fürödni jöttem ide én is, az  ősforráshoz, megmerítkezni, magyar „hinduként”, a magyar „Gangeszben”. Megérinteni a kegytemplomban lévő istenszülő szobrát - mint a muszlimok a mekkai Kába-követ - a Babba Máriát.

Hogy láthatnám mindezt a tévében is? Ingyen? Tízezer forintnál is több üzemanyag-költséget megspórolva? Hogy kaphatnék csíksomlyói szentképet bármelyik kegytárgyboltban, otthon is? Fillérekért? De hol helyettesíthetné mindez azt az érzést, hogy egy tömbben vagyunk itt hatszázezren magyarok. EGY AKARATON. Még ha, csak egy órácskára is. Hihetetlen erő ez. Ezért jöttem! Ezt szeretném hazavinni. Ahogy letelepedett hatszázezer magyar a tocsogó fűbe, vagy a sárba, az oltárral szemben, és utána felállva együtt mondta, „legyen meg a Te akaratod.” Nem sokkal utána hozzátéve: „mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség”. Igen, a Tiéd! És nem a románoké, nem a szlovákoké, nem az éppen hatalmon lévő magyar kormányé, nem a BKV-s vezéreké, nem a családanyákat 70 ezer forintért, még szombaton is dolgoztató multiké, nem a 28 ezer forintos óradíjat felszámító, kormányközeli tanácsadó cégé! Övéké csak a pénz! Hogy ezzel hatalom is jár? De milyen? És dicsőség is? De kiktől? És hol van az országuk? Ahol a pénzük? Cipruson? Máltán? Lichtensteinben?

És a harang csak szól. Mára tudom, legmaradandóbban ezt hoztam haza. A harangot meghallani. Amire itthon is össze kéne jönnünk. És a harangszóból kihallani Jézus szavát: ne féljetek! Se Erdélyben, se itthon, se egyebütt.

Koncz Ádám, Tolna